Jókai Mór kétszer is más helyett párbajozott

Az író visszaemlékezései szerint a márciusi ifjak is többször párbajjal rendezték konfliktusaikat, az élen Petőfi Sándorral. A heves elvi viták nem egyszer „kardcsattogtatásig” fajultak. Petőfi Vasvári Pállal vívott pisztolypárbajt, azonban egyikük sem talált. A költő legemlékezetesebb párbajtörténete egy bizonyos Nagy Károlyhoz fűződik, aki a képviselő-választáson megelőzte őt, ám nem ezért hívta ki pisztolypárbajra, hanem mert becsmérlő kifejezéseket tett rá. 

Előbb azt üzente, hogy ökölpárbajra hajlandó, ám pisztolyt nem vesz a kezébe, később pedig azt mondta, a kardpárbajt vállalja, ám Petőfi ragaszkodott a pisztolyhoz. 

Hosszú évtizedekkel később előkerült egy levél, amelyből kiderült, Petőfi nagyon dühös volt Nagyra: 

– írta a levélben a zaklatott Petőfi Sándor. A fiatal Jókai kiváló kardforgató hírében állt, ahogy az újságok írták: „egyike a legügyesebb vívóknak, s abban az időben szemmérték, ruganyosság és izomereje is megvolt. De nem csak ügyes vívó, erős, kitartó, gyors kezű, hanem híres jószívű ember is, ki még a légynek se szeret véteni.” Ezzel kapcsolatban sokszor emlegettek egy anekdotát, amely szerint Jókai nem volt hajlandó megvágni egy riválisát, amikor pedig végül mégis megtette, akkor úgy „karcolta meg ellenfele bőrét”, hogy közben kifejezte sajnálatát. Élete során két párbajt vívott, ezekre így emlékezett az idős író: 

Mindkét esetben egyik munkatársam okozta a bajt, de mikor az urakat ahhoz utasítottam, engem sértettek meg és így nem tehettem egyebet, minthogy az urakat én provokáltam.”

Az első párbajt 1860-ban vívta, méghozzá a márciusi ifjak egyikével, a már említett Bulyovszky Gyulával. Történt, hogy a Jókai szerkesztette Üstökös című élclapban egy gúnyos megjegyzés jelent meg Bulyovszky felesége, a színésznő Bulyovszky Lilla származásáról. A cikk miatt ment kardpárbajra a férj és Jókai Mór (bár a cikket nem ő írta), ám végül egyikük sem szenvedett komoly sérülést. A másik párbajt Pulszky Ferenccel, a Magyar Nemzeti Múzeum későbbi igazgatójával vívta 1869-ben. Ugyan nem neki kellett volna kiállnia, de mivel a sértő sorokat a Jókai szerkesztette A Honban író Csernátony Lajost nem találták „párbajképesnek”, ezért Jókai mint a lap szerkesztője lépett a helyére. 

– mondta, és leeresztette a pisztolyát. A párbaj során senki sem sérült meg, de következménye azért lett: Csernátony Lajos, aki az ominózus cikket írta, kilépett A Hon szerkesztőségéből. A lapok szerint a következőt jelentette ki: „Ha Jókainak felelősséget kell vállalnia az én cikkeimért: én nem vállalhatok felelősséget az ő életéért.”

A párbajozás ellen sokan felemelték a hangjukat, a Jogtudományi Közlöny például éles kritikát fogalmazott meg azzal kapcsolatban, hogy ismert közéleti személyiségek és politikusok is párbajoznak: 

– tette fel a kérdést az újság. 1877-ben az is felvetődött, pont a sajtó mozdítja elő a „párbajmániát” azzal, hogy rendszeresen tudósít az összecsapások végkimeneteléről. Az Ellenőr című lap ennek szellemében felszólította az újságokat, hogy többé ne hozzanak párbajhíreket, ám a felhívásnak nem volt foganatja. 

1879-ben Jókai Mór is kereszttűzbe került, mivel a hatóságok szokás szerint „ki akarták kérni” a párbajozó országgyűlési képviselőket. Jókai úgy érvelt, maradjon meg a képviselők mentelmi joga, mert szerinte a bíróságra vitt becsületsértési ügyekben a pénzbüntetés nem jelent elégtételt, így szerinte „megengedett a párbaj.” 

Egy kivételével azonban helyreigazítás lett az ügy vége, melyet ott helyben megírt és megmutatott a reklamálónak. 

A párbaj nem csak itthon volt népszerű. 1897-ben az újságok is megírták, hogy Európában a legtöbb párbajt a németek vívják, ott is a diákok. Jéna városában például 24 óra leforgása alatt 21 párbajt vívtak a heves fiatalok. Mellette Franciaországban és Olaszországban is divatos formája volt ez a viták rendezésének.

, nem úgy, mint a levert forradalom utáni Bach-korszakban, amikor a fegyvereket be kellett szolgáltatni, az emberek pedig ólmosbotokkal vívtak véres csetepatékat. 

A híres író idős korában részletesen megírta, mit is gondol a párbajról és arról, hogy a tiltás és a büntetés ellenére miért nem megy ki a divatból Magyarországon. Így vélekedett: „Sajnos a párbaj nálunk még a szükséges rosszak közé tartozik. Borzasztó, hogy ezt mondanom kell, de a fennálló politikai és gazdasági viszonyok nem engedik, hogy a párbajt megszüntessék. 

azután – és ez képezi a dolog kardinális pontját – vérmérsékletünk sem engedi, hogy ne párbajozzunk.” Jókai úgy fogalmazott, ha nem lenne pisztoly vagy kard, akkor az emberek fokossal verekednének. Nem tágított attól a véleményétől sem, hogy a becsületbeli ügyekben a bíróságok nem adnak kellő elégtételt, 

– írta. 

A bírósági gyakorlattal kapcsolatban felemlegette azt az esetet, amikor egy újságíró megverte a szerkesztőjét, a sértett nem párbajozott, hanem bírósághoz fordult, ott azonban csak 25 forintra büntették az újságírót, akinek eljárt a keze. Jókai azt is kifejtette, nonszensznek érzi, hogy a civileket megbüntetik, ha párbajoznak, a katonákat és tiszteket viszont azért büntetik, ha nem állnak ki párbajra. „A párbaj megszüntetésére Magyarországon még sokáig várhatunk” – összegzett Jókai. És, mint oly sokban, ebben is igaza lett…

Nyitókép: Sokszor vívtak véres párbajt a felek. Fotó: Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum/Kerekes J. Zoltán/a kép illusztráció

Következik: Jókai és Komárom